Horgolt szundikendő

7:10

Azt hiszem tényleg úgy a legjobb horgolni, ha van kinek, illetve kiknek. A héten megszülettek egy kedves ismerősöm ikrei, így a kosárban lapuló teknős-jelmez hamarosan végre eljut a tulajdonosaihoz. 
Igazán gyönyörű babákról van szó, és mivel én is annyira vártam őket, így készítettem nekik egy kis meglepetést, amiről még az anyukájuk sem tud. (kivéve ha ezt olvassa. :D)
Sokáig gondolkodtam, mi is legyen a meglepetés, míg végül egy-egy szundikendő mellett maradtam. A nagyi mintát, mint tudjátok, nagyon szeretem, így egyértelmű volt, hogy az lesz az alapja. Már láttam néhány horgolt szundikendőt, így volt miből inspirálódni szerencsére.
Ha ti is kedvet kaptatok, akkor íme a leírás: 

KENDŐ:

1.sor: 6 lsz-eket készítünk, és körré kapcsoljuk.
2.sor: 3 lsz-et magasítunk, ez lesz az első 1rhp-nk. Majd 2 1rhp-t készítünk. + 1 lsz-et horgolunk, majd 3 1rhp-t. Ezt összesen négyszer csináljuk meg, így a négy ,,sarokkezdemény" meg is lesz horgolva. (bár itt még nem feltétlenül látszik, idővel kialakul, és szépen mutatja, hová is kell majd horgolnunk.)
3.sor:  a lyukakba horgolunk *3 1rhp-t 2 lsz-et, 3 1rhp-t*. Ezt ismételjük meg minden hézagba. (első lyukban az első 1rhpt- 3 lsz-mel helyettesítjük)  Minden ilyen kis blokkot 2 lsz-mel kötünk össze.
4.sor: A sarokban lévő lyukacskákba horgolunk ismét ilyen blokkokat. A mintában lévő többi hézagba azonban csak egy blokkot.( 3 1rhp-ból áll) 
5.sor: Ugyanígy folytatjuk, mint eddig. Megfordítás után minden sarki hézagba horgolunk két blokkot, a többibe pedig egye-egyet. Ezt a mintát addig lehet folytatni, ameddig csak kedvünk van. A szundikendőm összesen kilenc sorból áll, de természetesen lehet több/kevesebb is.

BAGOLY:

Fej:
1.sor: 6 rp-t készítünk varázshurokba
2.sor: 2-2 rp (12)
3.sor: *2+1 rp* (18)
4.sor: *2+2 rp* (24)
5-9.sor: 1-1 rp mindenhová (24)
10.sor: *2 rp+1 fogyasztás* (18)
11.sor: *1 rp+1 fogyasztás* (12)
12.sor: fogyasztás végig (6)

Szem: (2x)
1.sor: 6 rp varázshurokba
2.sor: 2-2 rp (12) 

Szárny: (2x)

1.sor.: 6lsz-et készítünk, plusz egyet magasításnak, majd a tűtől lévő második szembe horgolunk 1 rp-t. 1-1 rp jön az utolsó szemig, majd az utolsóba 3 rp-t horgolunk, átfordulva ezzel a minta másik oldalára. Itt folytatjuk a horgolást 1-1 rp-val az utolsó szemig, ahová is 2 rp-öltünk.
2.sor.: 2 rp az első szembe, majd az előző sor utolsó szemének három rp-be horgolunk 2-2 rp-t. A másik oldalra átfordulva horgolunk 1-1 rp-t, majd az utolsó szembe 2 rp-t. 

Ezután felvarrjuk a szemeket, a csőrt a szárnyakat és a fejet, és már készen is van.
Még több szunidkendő-inspiráció itt!!

Remélem, hogy sok szép álmot hoz majd az ikreknek, és azoknak, akiknek ti magatok elkészítitek. :)) <3


Nagyon szép napot! : )

Viki


You Might Also Like

0 megjegyzés