Amikor megvalósul egy álom

3:33


Hónapokkal ezelőtt ültem az íróasztal előtt egy nagy kiterített papírlap fölött, és nyilakkal, firkálásokkal teletűzdelve született meg a Horgolmány "piacának" neve. Tarkaplacc. Valahogy természetes volt, hogy ezt választom. Elvégre a színek a figurák egyik jellegzetességei, másrészt pedig én is annyi mindennel foglalkozom, hogy gyakran az egész életem egy bazárra hasonlít.

Mondanom sem kell, hogy egy álmom vált valóra azzal, hogy saját webshopot indíthattam L.-lel karöltve. Sokaknak ez nem jelent semmit, nekem viszont óriási lépés volt.

Természetesen csak másodállás, mellette egy szuper cégnek dolgozok, mint marketinges, de mivel otthonról dolgozhatok sokkal hatékonyabbnak érzem magam az élet minden területén. Hamar kiderült, hogy a kötöttségek nem nekem valók...

Azóta eltelt három hónap, és szánom-bánom, hogy nem meséltem nektek el az egész történetet, de olyan sok volt a teendő, hogy egyszerűen a blogra nem is maradt időm. Na de majd most...
Jönnek az ingyenes és megvásárolható minták, az elkészült Horgolmányok, az oktató videók és a minőségi fonalak!

A Tarkaplaccon át szeretnék minél több emberhez eljutni, és eddig úgy tűnik, hogy nektek hála sikerül is.

Minden megrendeléssel óriási örömet szereztek, még ha az csak néhány forintot is jelent.
A Horgolmányok készítése és a fonalak értékesítése mellett pedig végre volt időm megvásárolható mintákat tervezni, amiben sok-sok munkaórám van - gyakran egész hétvégék-.



Hogy mik a tervek? Egyelőre nem akarok nagyobbat álmodni, mint amiben most benne vagyok. Nem mondom, hogy könnyű, mert nem az. Sajnos a hazai hozzáállás a papírmunkához, mind az egymás iránt tanúsított tiszteletünk a béka feneket  alatt van. Én mégis hiszek benne, hogy minden megpróbáltatás megéri. Hogy küzdeni kell, mert a Tarkaplacc igenis életképes, akárcsak a Horgolmány.

Köszönöm, hogy velem vagytok, hogy együtt lélegzünk! Rengeteg energiát kapok tőletek!

Szép napot!

Viki

Ui.: Amit érdemes figyelni:

Webshop: Itt
Horgolmány Fb: Itt
Tarkaplacc Fb: Itt

You Might Also Like

0 megjegyzés